Cigány vagyok. És Magyarországot a HAZÁMNAK tekintem, csupa nagybetűvel! Szeretem ezt az országot, a benne élő embereket, az itteni ételeket, a jó magyar bort, a pulikutyákat, a gyönyörű tájakat, és mindent, ami magyar. Én is szeretném, ha Magyarország visszakapná elcsatolt területeit. Magyar állampolgár vagyok, és magyar az anyanyelvem. Itt születtem, itt jártam iskolába, ide fizetem a TB-t, ide adózok, és együtt szenvedek a magyarokkal a mindenkori kormány népsanyargató politikája miatt, és az ingyenélők parazita életformájától is.
És itt álljunk meg egy szóra: azt írtam, „együtt szenvedek a magyarokkal”. Holott magyarnak érzem magam, már csak a fentiek miatt is. Mégis azt mondják, hogy nem vagyok az. És igenis vérzik a szívem, hogy ebben az országban a hazafi és a cigány szavak paradox kapcsolatban állnak egymással, mivel ma nagyjából az számít hazafinak, aki zsidózik, cigányozik, veri a mellét, hogy Árpád népe (ami azért ha valaki ismeri a magyar történelmet, nem is olyan biztos, sőt), és nemzeti rockot hallgat, miközben a mindent felturbózó, kiforgató, gusztustalan kurucinfosok minden szaván csüng – mellesleg úgy tudom, hogy ezek a nagypofájúak már rég nem laknak Magyarországon, de ők külföldről is jobban tudják, mi folyik itt, mint maguk az itt élők - nyugodtan javítson ki a kedves olvasó, ha netán tévednék.
Ma Magyarországon borzasztó a kisebbségi és a többségi társadalom egymáshoz való viszonya. Mindehhez hozzájárul mindkét fél primitivitása (igen, a magyaroké is, hiszen ha én intelligensebb vagyok az ellenségemnél, akkor intelligensebb módon is reagálok rá, de itthon nem ezt látom – elég végigolvasni néhány „kommentháborút”), hiszékenysége (a politika, a média azért bőségesen gerjeszti az indulatokat egymás ellen, sokszor akár olyan áron is, hogy valótlanságokat állítanak), a cigány nép többségének észveszejtő pofátlansága és szemétsége, nemtörődömsége, illetve nagy mértékben az, hogy a börtönök cigányokkal vannak tele, az, amit sokan nem mernek vagy akarnak bevallani, hogy cigánybűnözés igenis létezik, a munkásosztály keserűsége, dühe amiatt, hogy a dolgozókról már a létező legutolsó bőrt is lenyúzzák, míg mások munka nélkül is vígan élnek – a szorgos méhecskék adójából.
Igen ám, de mit tehet egy magamfajta, becsületes, munkásosztálybeli cigány ember? Mit tegyek, ha a magyar társadalom nem fogad el magyarként minden igyekezetem és jó tulajdonságom dacára? Mit tegyek, ha Magyarországon sosem leszek egyenértékű ember? Beálljak a sorba, és kezdjek el bűnözni én is, hogy ha már úgyis büdös cigányként kezelnek, akinek a bűnözés a génjeiben van, akkor legyen az előítéleteknek alapja is? Néha már komolyan azt érzem, hogy talán az lenne a legegyszerűbb. Csakhogy behányok az ilyen emberektől, és arra születni kell, hogy valaki azt az életformát lelkiismeret furdalás, vagy bármiféle negatív érzés nélkül tudja élni. Tehát ez sem jön be. A cigányok közé NEM akarok tartozni. Nem akarom, hogy kisebbségiként kezeljenek, nem vagyok hajlandó hasznot húzni cigányságomból, sőt továbbmegyek: én csakis és kizárólag a hátrányait élem meg ennek.
Régebben egyszerűen tudomásul vettem a cigányságomat. Nem voltam rá büszke, de nem is szégyelltem. Úgy gondoltam, ez egy tőlem független, befolyásolhatatlan állapot, amitől sem jobb, sem rosszabb nem leszek a másiknál. Mára már nem merem kiejteni még egy fórumon sem, hogy cigány vagyok, mert ha megneszelik, kapom az ívet, hogy büdös cigány, húzz vissza Indiába, meg hasonlók. Olyan országban élünk, ahol még egy Molnár Ferenc Caramel volumenű emberre is bőségesen van, aki ráhúzza a vizes lepedőt, csak mert cigány (a saját szememmel olvastam többször is). Mára már szinte sóvárgok az után, hogy megtudjam, milyen érzés lehet úgy élni, hogy nem kísérnek idióta előítéletek, bárhová mész, hogy nem feltételeznek rólad eleve rosszat, hogy tudsz érvényesülni az életben. Gondolok itt például a munkahelyekre. Ahol 100 %-ig biztos, hogy van felvétel, én oda sem kellek. Még akkor sem, ha öt perccel azelőtt, hogy megérkeznék, még odacsörgök, hogy pár perc múlva érkezem. Referencialevelek, erkölcsi bizonyítvány, büntetlen előélet, kulturált megjelenés, konszolidált viselkedés... semmi sem számít. A mostani, végzettségemhez igen méltatlan munkahelyem is csak azért van, mert annyira nem találtam munkát, hogy jelentkeztem egy felzárkóztató programba, ahol a 7. és 8. osztályok elvégzéséért cserébe el lehetett menni utcaseprőnek. Egy roppant szimpatikus roma srác szervezte az egészet, és bekönyörögtem magam, mondván, hogy inkább végigülöm a 7. és 8. osztályokat újra, csak hadd menjek dolgozni. A jelentkezési lapon rákérdeztek a végzettségre, de csak érettségit lehetett beikszelni, meg egy egyebet beírni. Mikor megkérdeztem, hogy a többit hová írjam, a srác nagyon megörült, és addig intézkedett, míg ki nem járt nekem egy jobb helyet az utcánál, és nem kellett az általános iskolát sem újra végigülnöm. Így lett munkahelyem. Ha ő nincs, gereblyézhetnék a mai napig, mint szegény Oláh Gergő az X-Faktor előtt. (Mellesleg jótevőm például egyetemi végzettséggel rendelkezik, de mióta megszűnt az alapítvány, amelynek keretében létrehozta társával ezt a munkaprogramot, tudomásom szerint a MÁV-nál kocsimosó, vagy valami hasonló.)
És ez már évekkel ezelőtt történt, amikor még nem kellett attól félnem, hogy egyszer majd fizikai bántalmazásban is részem lesz a származásom miatt. Amikor még nem lehetett nyíltan sárgacsillagozni meg horogkeresztezni, nem zsidóztak, buziztak és cigányoztak a parlamentben. Amikor még nem kellett azon gondolkodnom, hogy elmenekülök ebből az országból a biztonságom és a jövőm érdekében. A helyzet azóta rengeteget romlott - hozzáteszem, elsősorban NEM a magyarok hibájából...
És a magyarok, illetve cigányok folyamatos viszálykodása minket, „magyar életformát” élő cigányokat őröl fel leginkább. Mi szenvedünk tőle a legtöbbet.
Kedves tolvajok! Drága drogdílerek! Szerelmetes börtöntöltelékek! Édes, drága egyéb állatfajták! Mindamellett, hogy remélem, levelem jó egészségben talál titeket, és ne feledjétek el őszinte üdvözletemet átadni hőn szeretett édesanyátoknak, szeretném nagyon megköszönni a többi becsületes, szerény életformájában boldogulni próbáló, de a miattatok kialakult helyzet miatt nem tudó, mert örökre megbélyegzett cigány honfitársaim nevében, hogy hazátlanok lettünk a hazánkban, idegenek ott, ahol otthon vagyunk.
